Történt
egyszer Lágymányoson az Úr 2015-ik esztendejében, hogy az ősi úzok
hutavölgyéből egy hatalmas narancssárga ejtőernyővel érkező uraság hatalomvágya
és autója előtt nem tudott többé megállni a Műegyetem Központi Épülete előtt
árválkodó lánc sorompó, és sorsát bevégezvén engedett a rusnya túlerőnek.
Lett is rögtön
nagy riadalom! Csak úgy szaladgáltak a fekete ruhás porkolábok föl és alá a vén
folyó partján, de Döbrögi uraság (az egyszerűség kedvéért nevezzük most így emberünket)
meghagyta nekik, hogy ameddig ő ott az úr, addig az történik a lánc sorompóval
és a porkolábokkal, amit ő akar; hatalmas pocakja csak új remegett a nagy
dicsőségben, fényes homloka bölcsességétől szikrát vetett még a nap is.
Hajnalhasadtával
leszállott hát a mennyekből a szentlélek a Kárpátok fölé turulmadár képében, és
csodát tett: másnap reggelre új lánc sorompó csillogott-villogott a helyén.
Vakarta is
a füle tövét a nép szegény fia, hogy ez már mégsincsen jól így, hogy a
csodatételeknek ily hitvány helye legyen a gyermekhalált halt köztársaság
romjain virágba szökkent szerelmetes szép keresztény hazájában, de nem tudott
mit tenni a negyvenszázalékos kétharmadában már átszínezett térképek ellen.
Nagyot szívott a nemzeti mutyidohánnyal megtömött fapipájából, élesen
sercintett egyet és odébbállt.
Jurtájában
felfigyelt a szegény legény szomorúságára maga a Nagy Sámán is, aki szintén nem
értette a turulmadár eképpen történő megjelenését pont az egykori Lágymányosi
mocsár felett. Becsületes magánfőző adóalanyként magához vette a Kárpát-medence
szívének esszenciáját és segítségül hívta ősei szellemét. De válasz nem
érkezett. Nem volt mit tenni, elővette dédapja tarsolyát, szarukürtje mélyében
meggyújtott egy csipetnyit a tartalmából (vállalva ezzel az egy évtől öt évig
terjedő szabadságvesztés kockázatát), és csak figyelt a szellemekre.
Nem
kellett sokáig várni. Révületében fekete bika hátán ülő fekete szemű, borostyán
bőrű, fekete hajú ifjút látott, akit hófehér lúdak sokasága vett körül nagy
gágogással, kezében baltát és ekét tartott, még az ég is mennydörgött, ha
megszólalt. Lúdas Matyi szelleme volt az, aki elégtételért kiáltott.
A Nagy
Sámán felnyitotta a szemét. – Ez az! – harsogta.
És az
ősök segedelmével Lúdas Matyi szelleme ismét cselekedett.
Íme:
02:30
Riporter: – Van-e önnek mondjuk egy sajtóirodája vagy
kommunikációs irodája, akikkel így minden sajtónyilatkozatot, bármit,
megjelenést azt leegyeztetnek?
Barta-Eke Gyula: – Hát, a kancellárnak egy sajátos világa
van Magyarországon és mivel egy egyetemi médiánál vagyok, ide nem kellett
egyeztetnem. De egy külső médiával való szereplésben egyeztetnünk kell.
05:20
Barta-Eke Gyula: – A kancellár lényegesen több mint
gazdasági-műszaki főigazgató. A kancellár az egy olyan új intézmény a magyar
felsőoktatásban, amire eddig nem volt példa. Tehát, nagyon fontos dolog, vagy …
és ezt tisztázni kell, hogy nekem az egyetemen nincs főnököm. Tehát nekem a
rektor nem főnököm. Tehát ebben is vannak félreértések, hogy a Rektor Úr nekem
a … Nem. Ő az egyetem első számú vezetője bizonyos kérdésekben. Bizonyos
kérdésekben pedig én vagyok az egyetem első számú vezetője. És a felsőoktatási
törvény több módosítás során ezt cizellálta, és valószínűleg cizellálni is kell
majd az idők folyamán, hogy pontosan, még jobban elhatárolódjanak ezek a
dolgok. És hát a kancellár-rektori szerepkörben nagyon fontos dolog az
együttműködés.
06:18
Barta-Eke Gyula: – Amellett azt is el kell fogadni az
egyetemnek – és ilyen nem volt, és a Műszaki Egyetem egy nagyon konzervatív
tradicionális intézmény a 200 éves múlttal –, nem volt olyan ember akinek a
véleményét ily módon el kellene fogadni.
06:30
Barta-Eke Gyula: – Nekem van egy olyan jogom, amit eddig még
nem alkalmaztam, de ha kell, akkor fogok alkalmazni, hogy a Szenátus
véleményével szemben én – nevezzük… nem jó szó rá, de vétó jogom van, tehát én ha
azt nem fogadom el, akkor a szenátusi döntés nem lép hatályba, és a
fenntartóhoz kerül az ügy.
08:30
Riporter: – Miért akart ön egyáltalán kancellár lenni?
Barta-Eke Gyula: – …Ez egy nehéz kérdés. Most a világ
nyilvánossága elé fogok tárni dolgokat, hogy miként működik a világ. A világ az
úgy működik, hogy az ember gondol valamit, aztán mások is gondolnak valamit. És
én kaptam egy kérdést, hogy nem-e szeretnék
kancellár lenni. Nekem nem jutott az eszembe, hogy kancellár legyek. És akkor
jött ez a felkérés és elgondolkodtam, hogy egy próbát megér, és bepályáztam.
11:59
Barta-Eke Gyula: – Azt gondolom, hogy kancellárként azért küldtek
ide…
12:29
Barta-Eke Gyula: – A halottak napja előtt mentem le Ózdra a
temetőbe, vittem a virágot, meg a szeretteimnek, akik elhunytak, oda csokrokat,
virágokat viszek mindig. Ilyen hülye szokásokat tartok még. És akkor hívott fel
telefonon Palkovics államtitkár úr és mondta, hogy tudja, hogy nem beszéltünk
20 éve, hogy emlékszem-e rá. Mondtam, hogy igen emlékszek, hát fölöttem járt
egy évvel, Laci, hát parancsolj. És hát ugye ott volt a meghallgatásomon akkor
találkoztunk 20 év után először és azt mondta, hogy hát a miniszterelnök úr
megbízásából hív engem és kérdezi, hogy elvállalnám-e a kancellárságot, hogy ha
miniszter úr erre engem felkér.
14:01
Barta-Eke Gyula: – Kevés helyen várták a kancellárt, itt
aztán egyáltalán nem.
Riporter: – Na jó, hát sehol nem várták az érthető.
Barta-Eke Gyula: – Persze igen.
Riporter: – De ezt hogy mondta maga? Hogy maga volt a
kapitány, akit nem akart a hajó?
Barta-Eke Gyula: – Nem, nem én vagyok az első tiszt, akit
nem akart a hajó.
Riporter: – Az első tiszt, igen!
Barta-Eke Gyula: – Ugye beszéltünk az egy évről. Mert most
azt mondanám, hogy a második kapitány, hogy két kapitány van a hajón, most már
ezt mondanám, még januárban első tisztet mondtam. Tehát érzi a változást. Most azt
mondanám, ha most januárban kellene mondanom, hogy én vagyok a másik kapitány,
akit az előző kapitány nem akart. Tehát most már ezt mondanám.
15:27
Riporter: – Hát akkor azt gondolom, hogy főzzünk valamit.
Barta-Eke Gyula: – Kalandra fel?
Riporter: – Aha, hát próbáljuk ki magunkat, aztán majd
elrendezkedünk.
Barta-Eke Gyula: – Bocs, én akkor, ha megengedik, levetkőzöm
jó? Chippendale show lesz, nyakkendővel kezdünk meg egy zakóval; mert azért
ebben nem főznék. Tehát az önök kedvéért felvettem a nyakkendőt hogy
kancellárszerű kinézetem legyen, de hát szoktam mondani mikor jönnek hozzám vendégek,
hogy megengedik-e, hogy ne öltözzek be kancellárnak, mert én általában ingben
és farmerban vagyok. De ha kell, beöltözöm öltönybe, nyakkendőbe, tehát van is…
16:46
Barta-Eke Gyula: – Én tésztazabáló vagyok. Tehát biztos nem
látszik rajtam, de alakomat… (schnitt)
17:07
Barta-Eke Gyula: – Kollégiumban, férfikollégiumban,
fiúkollégiumban ugye legnagyobb probléma, hogy kisorsoljuk, hogy ki mikor megy
el ha jön a nő. És mindig utolsó pillanatban mennek el. És kevés időnk van.
Rohanni kell.
Riporter: – Mert, hogy kitisztítják a szobát, hogy ne legyen
ott senki.
Barta-Eke Gyula: – Hát kitisztítják a szobát… Hát először is
a szobatársak elhagyják a szobát, neked van 20 perced, hogy kitakarítsál, úgy
nézzen ki mintha emberek is laknának itt nem csak egyetemisták ugye. Ez két
különböző dolog.
Riporter: – Igen…
Barta-Eke Gyula: – De értik miről beszélek, tehát magunk
között vagyunk, őszintén lehet beszélni.
18:31
Barta-Eke Gyula: – Ózdon éltem igen.
Riporter: – És oda járt iskolába, gimnázium, az is szintén?
Barta-Eke Gyula: – Igen. Az ózdi József Attila Gimnáziumnak
voltam a tagja. Vagy tanulója.
19:29
Barta-Eke Gyula: – És akkor az ember, ahogy öregszik,
tizennégy éves lesz, kezd rájönni hogy Leningrád nagyon messze van, itt vannak
a magyar lányok is. És akkor mi az új szakma? Autógépész. Hát mindenki mi akar
lenni? Autógépész.
Riporter: – Akkoriban főleg.
Barta-Eke Gyula: – És akkor eljött a jelentkezés pillanata,
hogy ez is Budapesten van, és akkor én nem akartam mást, és akkor elkezdtem
rájönni arra, hogy engem érdekelnek a liftek.
Riporter: – A liftek?
Barta-Eke Gyula: - A liftek. Abszolút, higgye el, liftek. Meg
a mozgólépcső. Ugye milyen egyszerű dolog? Ez kurva érdekes dolog. Egyébként most
is vonzanak.
21:26
Barta-Eke Gyula: – És megérkezik a saját kis közegébe, a
szülővárosába, és látja, hogy hova tűnt le, hova süllyedt le, mivé lett az a
város, és tenni akar. És ha tenni akar, akkor akarva akaratlanul el kell
kezdeni a helyi politikába részt venni. Na így kerültem a helyi Fideszbe.
28:09
Riporter: – Na, addig mondja, hogy a receptet is tudjuk
közben.
Barta-Eke Gyula: – Egyszerű. Veszünk magunknak… a Globus
konzerv sertés májkrémtől fölfelé minden jó. Én hoztam egy Pick borjúmájast és
egy Gyulai májast, ezeket szeretem, minőségben ezek viszonylag jó májas termékek,
tehát még májat is láttak nem csak valamilyen adalékanyagot. És akkor ezt nagyon
egyszerűen itt kibontjuk; egy nagyon éles jó késünk van, hál’ istennek…
Megnyaltam az ujjamat!
Riporter: – Egymás közt vagyunk.
Barta-Eke Gyula: – Aki nem főzött még így akkor az
meglepődik. Tudom, hogy klasszikus főzőműsorokban nincs ilyen.
28:48
Barta-Eke Gyula: – Hopp! De jól állunk. És ugye májkrémes
kenyeret mindenki szeretett gyerekkorában enni. Nincs olyan nő, aki nem evett a
nagymamájánál májkrémes kenyeret. Tehát a májkrémmel a nőket le lehet venni a
lábukról. Mert szeretik a májat.
Riporter: – Mert különben a májban sok vas van nem? Az meg
terhesség idején jön jól.
Barta-Eke Gyula: – Hát ennyire még nem közelítettem meg.
Riporter: – Ennyire még nem. Na jó.
Barta-Eke Gyula: – Ennyire… Én egyszerű íz…
Riporter: – Kérdezem a nőket, hogy így van-e akkor?
Barta-Eke Gyula: – Még nem terhesek, de ezen is tudunk segíteni.
Tehát hogy ha igény van rá… Adáson kívül.
Riporter: – …?
31:20
Barta-Eke Gyula: – Én szeretem a Globust mag az Univert is,
mert Magyarországnak szerintem szerencséje van. A reklámokban a Hellmans’s-t hirdetik,
de van magyar termék is. Azt mondja, kivágják mert reklám volt.
Riporter: – Nem hiszem, hogy az Univernek mi lennénk a nagy
reklám felülete…
34:31
Riporter: – Én nem szoktam ilyen szendvics krémeket
készíteni. De hogy ha csinálok, akkor veszek készen.
Barta-Eke Gyula: – Hát, de az más. Azért a varázs. Hogyha
jön a csaj és maga készíti. Ugye, beszélgetnek és akkor előtte egy picit. És
akkor egy új dimenziót tud megnyitni a kapcsolatban, hogy maga készíti. Mert
venni bárki. Bemegy a boltba és megveszi. A munka, beletenni az érzés, az
érzelem. A bénázás, az is hozzátartozik. Majd én segítek neked. Elvágja az
ember a kezét, mikor vágja fel a hagymát, tehát. Tudja, ezeket ki kell használni
ezeket a lehetőségeket.
35:19
Riporter: – Öntevékeny körökben egyébként a HK-n kívül részt
vett?
Barta-Eke Gyula: – Hát akkor nem voltak ilyen öntevékeny
körök. Tehát akkor voltak egyetemi klubok. Amire én emlékszem a saját egyetemi
éveimből. Lehet, hogy voltak, de én a klubéletig jutottam el. Tehát az életem
nagy részét, ugye pláne miután a Drönköt csináltam, az ott telt. Tehát ugye, az
egyetemi klubok azok kicsit más voltak, mint most. Tehát hogy… Hajnal… Tehát
akkor volt záróra, amikor az utolsó ember elment. Többször volt, hogy vizsgázni
is onnét mentünk. Tehát ott készültem a vizsgára. Egy ember volt, ő is tanult lent
meg én is, és addig nem lehet bezárni amíg egy ember van.
Riporter: – Hát de manapság ez már azért nincs így ugye?
Barta-Eke Gyula: – Hát azért mondom, tehát teljesen más
világ volt.
37:21
Riporter: – Én olvastam is azt, hogy maga miatt nem maradt
el buli. Például így mondta ugye? Így fogalmazott.
Barta-Eke Gyula: – Igen. Nem akasztom meg a bulit.
38:50
Riporter: – Na jó, akkor én… Tényleg lejárt az időnk most
már, sajnos be kell, hogy fejezzük de majd legközelebb talán folytatjuk, mert
úgy látom, hogy magában még azért van sok történet meg tanulság.
Barta-Eke Gyula: – Ó, hát szerintem egy sorozatot tudunk
összeállítani amíg kancellár vagyok, tehát. Ezeregyéjszaka meséi hozzám képest
semmi…
Láthatóan a BME kancellárjának lenni jó buli.
Csak aztán meg
ne akadjon.
Ez a szép Ezeregyéjszaka mese.
